Irodalmi kávéház - Líra LIVE zenekar

Hatalmas örömmel és büszkeséggel jelentjük, hogy tegnap délután telt ház előtt mutatkozott be intézményünkben a Líra Live zenekar! Az Irodalmi Kávéház sorozatunk harmadik estjén bebizonyosodott, hogy közösségünknek mekkora igénye van a minőségi, kortárs és klasszikus kultúra találkozására.
Intézményünk számára kiemelten fontos, hogy a helyi kezdeményezések mellé álljunk, és látható, hogy az ilyen összefogásokból születnek a legemlékezetesebb pillanatok. 
Hogy az élmény teljes legyen finom teaválogatásokkal és friss kávéval vártuk a vendégeket, így valódi, meghitt kávéházi hangulatban élvezhettük a műsort.
Köszönjük a fellépőknek a színvonalas előadást:
  • Rozsné Fekete Csilla: varázslatos ének és furulyajáték.
  • Böszörményi Kovács Zsolt: az ütős- és ritmushangszerek mestere, aki huszonöt éve játszik afro-latin hangszereken, és városunkban elismert absztrakt festőművész is.
Végezetül pedig hatalmas köszönet Önöknek, a közönségnek! Köszönjük, hogy ennyien eljöttek, megtöltötték az olvasótermet, és nyitott szívvel fogadták a megzenésített verseket. Az Önök érdeklődése a legnagyobb visszaigazolás számunkra!
 
Hamarosan találkozunk a következő rendezvényünkön! 👋
 
#LíraLive #KertészLászlóKönyvtár #IrodalmiKávéház #HelyiÉrték #Kultúra #TeltHáz #VersZene#Könyvtárikihívás

Accessibility Toolbar